Saturday, November 27, 2010

Két mozgalmas hét - Hétvégi programok

A múlt hetem elég hektikus volt, a Hong Kongból való hazaérkezés után a Claire szülinapja volt, és péteken meg már le kellett leadni egy research proposalt a konzulensemnek, azon dolgoztam elég sokat. És rögtön utána szombat reggel volt egy vizsgám, amire így alig bírtam már tanulni. Aztán viszont a hétvége további részén pihentem.
Szombat este elmentünk egy thai étterembe vacsorázni.
Az étlapon rögtön megakadt a szemem a Gai Phat Pet Ched Nam Ta nevű ételen. Oda volt mellé rajzolva 3 csípős paprika jel, és mellé volt írva, hogy "Voted most spicy", ami thai étteremben jelent is valamit. Hát nem mondom, nem sok ilyen csípőset ettem életemben, pedig már próbáltam ezt-azt. Az utolsó falatig megettem, nagyon finom volt, de kellett mellé pár pohár jeges víz, hogy leöblítsem.
Aztán este átmentünk a német-amerikai szomszédokhoz, ahol iszogattunk és beszélgettünk. Ilyen Hong Kong Duty Not Paid cimkés vodkát fogyasztottunk:
Utána elmentünk a Saint James Powerstation nevű szórakozóhelyre egy 8 fős társasággal. Ez a szórakozóhely olyan, hogy egy jegyet vesz az ember, és azzal csomó különböző helyre be lehet menni egy nagy épületben. Ezek közül legalább 4-ben élő zene van, ráadásul elég hangulatos módon megcsinálva. Például volt ilyen latin zenés hely, oda nem pár olcsó hülyegyereket raktak ki, hanem nagyon profi (ráadásul igazi dél-amerikai) csapat volt, megkomponált műsorral, táncosokkal, stb.

Vasárnap Claire-rel nekivágtunk a városnak, ahol már lassan egy éve élünk, és turistáskodtunk egy kicsit :) Vittem magammal a kedvenc Szingapúr útikönyvemet, és végigmentünk egy sétaútvonalon.

A helyszín a Chinatown egy része volt, így a Chinatown metrómegállótól indultunk. Itt látható Claire a metrómegállóban, ahol kínai feliratok vannak a padlóköveken. Érdemes megfigyelni, ahogyan csillog a kő a tisztaságtól.

Elsétáltunk a Far East Square nevű helyre, ahol egy csarnokot építettek a tér fölé, ahol éttermek kávézók, stb van. És hozzá lehet férni a régi épületekhez is a csarnokból.

Ez a bal oldali például egy régi kínai iskola bejárata:

Van a környéken pár ilyen hagyományos építésű kínai ház, a feng shui szerinti elrendezéssel. Ezeknek egy része kis múzeummá van átalakítva:

Voltunk egy Red Dot Design Musem nevű múzeumban, ami elég érdekes volt. Minden évben kiosztanak design díjakat, és úgy tűnt, hogy a világon mindendhonnan küldenek be baromi jó designokat emberek. A nevéhez hűen, a múzeum épülete is teljesen piros:
Egy buddhist és egy metodista templom és egy mecset egymás mellett, egy utcában, ez elég tipikus szingapúri feeling:
Ezen a környéken van Szingapúr legrégebbi kínai temploma is, ami gyönyörű és nagyon érdekes. Ugye Szingapúrt 1819-ben alapították, és ez a templom 1821-ben épült. Érdekesség, hogy akkor még a tengerparton volt a templom, mostmár ez bőven a szárazföldön belül van - szépen lassan feltöltötték körülötte a tengert. Például az előző bejegyzésben látható felhőkarcolók mind a tengerben lettek volna 200 éve :)
Itt látható a Thian Hock Keng templom:
Utána még bementünk egy japán étterembe kajálni. Ez is olyan volt, hogy kapott az ember egy mágneskártyát, és mint egy piactéren körbe lehetett menni és összeszedni mindenféle kajákat.
A sétáról a többi kép itt nézhető meg.

1 comment:

Anonymous said...

Thank you very much :D
I love the German food and Singapore Flyer on my birthday.

I also like the waking tour on the other day, I would like to visit there again :D

Thanks for taking me to the temple, I liked it so much the fact that I can pray for my grandma and family. I really miss her very much recently.