Batam és egyebek

Múlt hétvégén Malájziába akartunk menni egy Redang nevű szigetre barátokkal, de sajnos a német srác nem tudott szabadságot kivenni hétfőre, ezért végül nem tudtunk elmenni. Viszont nem hagytuk annyiban a dolgot, vasárnap fogtuk magunkat és átmentünk a Batam nevű indonéz szigetre egy egynapos wakeboard túrára. Van egy cég (http://www.cable-ski.com), akik Szingapúrból szerveznek egy napos túrákat így Indonéziába: reggel átvisznek hajóval, egész nap vizisí/wakeboard egy köteles pályán, adnak ebédet, majd visszavisznek Szingapúrba hajóval. Mindez 90$, plusz ki kell fizetni az indonéz vízumot, ami 25 USD.
A hajók a házunktól nem messze, a Harbour Front Center plázától indulnak:

 

A kikötőben váltottunk 25 USD-t, ami normál árfolyamon csak 31 SGD, csak a sunyi indonézek 41 SGD-t számolnak, ha nincs nálad USD :) Szóval így jobb.

Az útitársaim: Max, a német srác, aki a Deutsche Telekomnál dolgozik, Sai Soe, Max kollégája, aki eredetileg burmai, de szingapúri állampolgár, illetve Nina, aki fülöp-szigeteki-indiai keverék, de amúgy amerikai :)

 

A hajóút kb. 1 óra, szóval tényleg nagyon közel van a sziget Szingapúrhoz. Ilyen hajóval mentünk át:

Ekkora sor volt a határon. Szerencsére mivel mi a szervezett túrán voltunk, ezért simán csak átsétáltunk, nem kellett sorban állni :)

A kikötőtől busszal vittek el a vizisí pályához. Ez egy 800 méter ker-letű nagy ovális, felül kötél megy végig, azt húzzák körbe-körbe.

Először ilyen térdelős deszkán mentünk, ezen nem túl nehéz egyensúlyozni. Ezen az induló teraszon megfogja az ember a kötelet, és az beránt a vízre, utána meg visz körbe.

Itt megyek éppen körbe:

 

Aztán kipróbáltuk azt a verziót, amikor áll az ember a deszkán, de az elég nehéz. Kb. 1-2 órán kersztül kell próbálkozni, hogy az ember el tudjon indulni, és ne essen rögtön hatalmasat, amikor beránt a kötél. Sajnos nekem már a második próbálkozáskor sikerült lesérülnöm, bevérzett a körmöm, ami elég kellemetlen volt, ezért a nap további részét sörözéssel töltöttem a parton - igaz, ez sem volt rossz.

Volt pár profibb arc is, össze-vissza ugráltak, sőt volt egy, aki fogott egy műanyag széket, rárakta a deszkára, és így ment végig a pályán :)

-----
Claire közben elutazott Dél-Koreába, és most ott van 2 hétig. Január óta nem is voltam a Changi reptéren, ismét kellemes élmény volt.

-----------
Voltunk mostanában párszor az Arab street-en vizipipázni. Itt nagyon hangulatos kávézók vannak:

 

Ezek a vizipipás helyek muzulmán jellegűek, ezért sört nem árulnak. Ezért utána mindig jó beülni egy olcsó kínai food court-ba, ahol a nagy üveges (680 ml) söröket 5.5$-ért árulják. Ilyen jeges vödrökben hozzák ki az üvegeket:

-----
Az új lakásunk az első lakásunktól, ahol egy évig laktunk, párszáz méterre, a Kent Ridge Park mellett van. Ma fel akartam sétálni a parkba, ahol van egy kis múzeum, amiben még nem voltam. Alig tettem meg 50 métert a házunk kijáratától, észrevettem egy feliratot, ami valamilyen templomot hirdetett. Kiderült, hogy az egyik kis utcában van egy hatalmas buddhista templom, amit nem nagyon látni a nagyobb utcából, ezért sosem vettem észre eddig. Ezt útikönyvetkben sem említették, és nem hallottam róla máshonann sem, tényleg csak véletlenül bukkantam rá:

Az eredeti templomot 1940-ben építették, de nem rég újították fel. Az új verzió, amit 2007-ben adtak át, egészen modern környezetbarát technológiákat használ. Ez a cikk mutatja, hogy az épület különböző részein hol van napelem, szélkerék, vízgyűjtő, stb.

Még a napelemekből nyert energiáról is csináltak egy havi összesítő diagramot, ami a templom egyik hirdetőtáblájára ki van függesztve :)

Aztán mentem tovább fel a Kent Ridge Parkba. Ez az egész környék ugye a dél-nyugati tengerpartnál van. Amikor a japánok 1942-ben megtámadták Szingapúrt, a várakozásokkal ellentétben nem délről, a tenger felől, hanem északról, a maláj dzsungelek felől és a szoroson átkelve támadták meg Szingapúrt. Dél felé haladva pár nap alatt az egész szigetet elfoglalták, és éppen itt, ezen a dombon (Bukit Chandu) volt az utolsó nagy csata.

 

 Ez a múzeum épülete:

A múzeum bemutatta a japánok támadásának történetét és a helyi maláj erők (miután a brit hadsereg súlysos vereséget szenvedett) hősies ellenállását. Jó magyarázatok voltak végig, érdekes volt az egész. Anélkül, hogy további részletekbe merülnék, az egyik érdekesség, amit nem tudtam, itt látható:

Ezek szerint, a 20. század forulóján a maláj félsziget a világ gumi és ón ellátásának a felét termelte. Szingapúr pedig a fő ázsiai brit hadi bázis volt. Így nem véletlen, hogy a japánok szemet vetettek a régióra. Itt az utolsó csatáról szóló tábla:

Volt a múzeumban több eredeti videó is a támadásról és egyéb eseményekről, amiket még máshol nem láttam, ezek különösen érdekesek voltak. Például volt videó arról, amikor Arthur Percival, a brit parancsnok aláírja a fegyverletétel feltételeit. A Wikipedia így fogalmaz: "Lt Gen. Yamashita (seated, centre) thumps the table with his fist to emphasise his terms – unconditional surrender. Lt Gen. Percival sits between his officers, his clenched hand to his mouth."

 

Aztán fordult a kocka, és bő 3 évvel később ugyanez az Arthur Percival már ott állt MacArthur mögött, amikor a japán fegyverletételt írták alá. Yamashitát pedig 46-ban kivégezték.

-----

Ha már ennyi egymástól teljesen független információt sűrítek ebbe a bejegyzésbe, akkor még bepréselem ezt is :) Az előző lakásunk mellett épült az az érdekes luxusingatlan, amiről már raktam be képet. 

A szingapúri építkezések bejáratánál mindig van egy tábla, ami bemutatja a biztonsági statisztikáját az építkezésnek. Itt mutatja a tábla, hogy 18,5 millió emberóránál tartanak, ami szerintem elég durva mennyiség, főleg, hogy ez még 2 évig épülni fog. Az is látszik, hogy volt már 1 halálos baleset is az építkezés során.