Itt a sárga vonal északi megállói már működtek, és az egész keleti részt adták most át. Itt található például az Esplanade megálló is, ami a nagy tüskés koncertteremhez biztosít még a mostaninál is jobb hozzáférést.
Ide megyek ma délután egy koncertre, ahova 7$ a diákjegy, szóval igazán nem drága. És akkor egyben ki is próbálom az új metrót! Utána pedig egy svájci haverunkkal megyünk a szingapúri Swiss Clubba, ahol nagyot kajálunk!
Ma délelőtt squashoztam a magyar haveromnál a szomszéd házban, jó volt, de hát úgy leizzadtam, hogy (nem képletesen) ki kellett facsarni az izzadtságot a pólómból, hogy haza tudjam vinni. Squash után még beugrottunk a medencébe hűsölni, aztán meg egy közeli olasz kajáldában ebédeltünk. Ez egyébként az első alkalom, hogy nyugati kaját ettem, amióta itt vagyok! Fincsi volt a lasagne, és fejenként 8$-t fizettünk itallal együtt.
Update: most az Esplanade mellett uldogelek, innen irok kicsit. Szoval az Esplanade 2 epuletbol all, a komplexumot 2002-ben nyitottak meg. A beruhazas koltsege 600 millio SGD azaz kb 85 milliard forint, ez az uj kaszino+hotel komplexumhoz kepest (ami ido kozben szepen epulget) apropenz. Na berakok egy fotot is:

Az uj metrot is megneztem idefele, nagyon szuper volt. A megallok is es a szerelvenyek is 1 naposak, szoval minden olyan, mintha most szedtek volna le a vedo celofant rola.


Egesz hasznalhato ez a mobilrol blogolas, lehet, majd maskor is kiprobalom :)


7 comments:
Igen, szóval ezek az időpontdolgok itthon valahogy kicsit kevésbé ismeretesek. Sőt... És akkor még visszafogottan fogalmaztam.
A koncert híre nagyon jól hangzik - és tényleg milyen jó, hogy a vadonatúj metrószakaszon odautazol az újdonat koncertterembe, ahol többek között Bartókot fogsz hallgatni... Jó szórakozást!
The concert was nice and Bartók's piece was interesting.
Köszönöm :D
Hát ezek a pénzösszegek... Szóval egyszerűen hihetetlen. Ez egy másik dimenzió, mint amihez mi szokva vagyunk. Jó, hogy van ilyen is!
Hey Claire, thanks for the comment! Your Hungarian is great, even the accents are all at the right places :)
I was starting to wonder who is the one, who makes comments half in Hungarian (perfectly!!!) and half in English. Now I know! :D You are learning Hungarian very fast!! Bravo! :)
Beni! Milyen volt a koncert? Neked tetszett?
Jó volt a koncert, nekem tetszett. Mondjuk ahhoz már nem értek, hogy zeneileg ténylegesen mennyire jó ez a zenekar!
Szerintem az a lényeg, hogy élvezitek! Az azt jelenti, hogy jók. Ha unalmas, akkor rossz. Ennyi! CSuszi puszi!
Post a Comment