Egyik szombat reggel Dani azt találta az újságban, hogy a nemzeti könyvtár (Singapore National Library) olcsó könyvkiárusítást tart a régi könyveiből. A helyszín a Singapore Expo, ami a képen látható:

Én arra számítottam, hogy ez valami kis létszámú összejövetel lesz, de aztán a célállomás közelében elkezdtük látni, hogy az emberek hatalmas zacskó könyvekkel utaznak a visszafelé jövő metrón. Azt előre bejelentették, hogy 40000 könyvtől akarnak megválni, de ez úgy hangzásra nekem nem tűnt túl soknak. Mikor megérkeztünk a hangárméretű terembe, és megláttam a hatalmas tömeget, leesett az állam :)

A könyvek nyelv (angol, maláj, kínai és tamil), korosztály (gyerek, ifjúsági, felnőtt) valamint típus (szépirodalom, ismeretterjesztő, stb.) szerint voltak rendszerezve. Az emberek azt a taktikát választották, hogy begyűjtöttek egy jó adag könyvet és utána leültek a terem szélére olvasgatni és szortírozni:

Én is vettem 8 könyvet összesen 16$-ért, köztük 2 kínait is, amit az ifjúsági korosztálynak szántak közül választottam: Kafka - Átváltozás, illetve egy Sherlock Holmes történet kínaiul.
Már csak a pénztárhoz vezető sort kellett kiállni, itt egy kis kanyargós szakasz látszik is a képen. Elől a narancssárga ruhás emberek a pénztárosok:

A szomszéd teremben egy hatalmas számítógépes játék összejövetel volt, ahova szintén benéztünk.

Az elsőszámú elfoglaltságunk az volt, hogy hostess csajokkal meg animekaraktereknek beöltözött emberekkel fényképezkedtünk :D

2 comments:
Annak a könyvnek a fordítójával tavaly együtt voltam Berlinben. Vicces:) Tök jó. Még ha nem is kaja.
Na, hat most napokig nem tudtam nezni a blogot, latom, 3 uj tema is van. Ez a konyvvasar nagyon erdekes, es hihetetlen tomeg volt, mint latom. Egyebkent 40000 konyv tenyleg nem ANNYIRA sok, egy kisebb Szabo Ervin fiok, de azert talan megis igy egyszerre eladni, az mint lathato, komoly tomegesemeny. A Kafka meg ilyenek pedig tok jo, hogy megvetted kiaiul! Nagyon erdekes! Az pedig, hogy a csaladban meg van is, Hanna, aki ismeri a forditot... Hat! Small world!
Post a Comment