Elnézést minden kedves olvasótól, hogy ilyen keveset írok mostanában. Ennek egészen pontosan két oka van. Egyrészt a memóriakártya olvasóm valamiért nem működik. Nem csináltam vele semmit, de egyik napról a másikra mintha be se lenne dugva a gépbe. Íly módon a fényképeimet nem tudom rendesen leszedni a kameráról, és így a szokásos fotós beszámolók is esélytelenek. Persze közvetetten, bonyolultan megoldható lenne, hogy átrakjam a képeket, csak az időigényes - és ezzel el is jutottunk a másik okig, amiért keveset írok. Szóval miután elment az Attila, szerdán este rögtön jöttek a szüleim, és velük csináltunk mindenfélét. Most pedig csütörtökön, pénteken és szombaton 3 db szóbeli vizsgám lesz, amikre ugye készülni kell. A vicc kedvéért a kínai kurzus zárotesztjét szerda estére rakták, így tulajdonképpen 4 egymásutáni nap lesz vizsgám. Hát ilyen se volt még, na majd meglátjuk.
Egyébként itt aludtak a szüleim is a szobában - a normál bútorok mellett két nagy matrac elfért, és még járkálásra is maradt hely, ami azért elég jó. Megnéztük együtt Karlsruhét, részben olyan dolgokat is, amit még én sem láttam. Pl. voltunk egy hatalmas kiállításon, ahol késő-középkori német festők művei voltak (Grünewald, Altdorfer, Dürer, stb.). Ez egy ideiglenes kiállítás volt, és úgy tűnik elképesztően népszerű, mert minden nap hatalmas sor áll a múzeum bejáratánál. Baden-Badenben a fő érdekesség, hogy elmentünk fürdeni a Friedrichsbad nevű nagyon híres és szép gyógyfürdőbe. Ez fantasztikusan jó volt, és jó volt belegondolni, hogy azokban a medencékben fürdök, amikben annak idején híres írok (pl. Dosztojevszkij, Mark Twain), politikusok és arisztokraták fürödtek.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment