Thursday, January 14, 2010

Helyzet

Most az egyetemen vagyok, végre sikerült a nagyobbik laptopomat úgy elhozni otthonról, hogy töltő is van nálam... ezért gondoltam, írok is egy picit.

Sajnos még az új lakásban nincsen internet, és ez eléggé megnehezíti a dolgokat. Ezzel kapcsolatban akkor el is mesélem a tartózkodási engedély történetét. Szóval alapvetően európai országokból nem kell vízum Szingapúrba, itt lehet lenni akár 6 hónapot mindenféle ügyintézés nélkül. Viszont ahhoz, hogy évekig itt lehessen az ember, már kell csináltatni rendes tartózkodási engedélyt, amit diákok esetében "Student Pass"-nak hívnak. Elsőre azt gondoltam, hogy ezzel nem lesz sok ügyintézés, de azért ha visszagondolok, hogy mi mindent kellett csinálni ahhoz, hogy ma reggel átvehessem a student pass kártyámat, akkor már egészen más a helyzet. Részleteket nem írok, hogy mi minden volt, de mondjuk 3 komplett nap még otthon elment ezzel, és mondjuk 2 nap ügyintézés még itt is volt vele, ezen kívül mindenestül azért kb. 200$-t ráköltöttem. Viszont cserébe gyakorlatilag van egy szingapúri személyigazolványom, ami 2015-ig érvényes.
Ennek annyi köze van az internethez, hogy mivel ezt a kártyát csak ma vettem át, eddig egy sima nyomtatott A4-es lap igazolta, hogy nekem majd lesz ilyenem. Benne volt minden egyes ügyintézésnél a pakliban, hogy valahol nem fogadják el, de mivel már ezzel a papírral többek közt bankszámlát nyitottam, meg mondjuk kibéreltem a saját nevemre egy komplett lakást egy évre, nem gondoltam, hogy aggódni kéne. Viszont meglepő módon az internetszolgáltatónál egyszerűen elhajtottak, hogy ezt nem fogadják el, meg kell várnom, hogy meglegyen a tényleges kártyám... szóval ezért nincsen otthon internet :( Ha ma el tudok menni megint a szolgáltatóhoz, és aláírom s szerződést, akkor is szinte biztos, hogy ezen a hétvégén még nem lesz net...

A beköltözés egyébként nagyon élvezetes, tegnap előtt meg tegnap is voltunk egy közeli nagy bevásárlóközpontban vásárolgatni. Kellett venni ágyneműt, evőeszközöket, szennyestartót, cipőtartót az ajtó elé (a bejárat előtt levesszük a cipőt :) ), és még sok egyebet. Fénykép is készült az első kör vásárlás után:

From Lakas


Az egyetemi félév hétfőn kezdődött, de ez az én esetemben nem egy annyira jól definiált dolog. Ennek az az oka, hogy egyrészt a tárgyfelvétel január 22-ig tart, tehát hivatalosan még fel sem kellett venni tárgyakat, másrészt pedig, mivel a 4 éves képzés alatt bármilyen tantárgyat bármikor el lehet végezni, ezért semmilyen órarend jellegű időbeosztásom nincsen. Szóval eddig egy kínai órán volt az egyetemen, ami baromi jó volt, de szakmai tárgy előadáson még nem voltam. Mivel rendes tantárgyként fel lehet venni kínai órát, ezért most teljesen ingyen tudok kínait tanulni az egyetemen. Kellett írni még a hét elején egy tesztet, és az alapján olyan csoportba kerültem, ahol már egyáltalán nem beszélünk az órán angolul, csak kínaiul.
Az órát Chen tanárnő tartja, aki olyan energikus, mint egy Duracell nyuszi és nagyon szépen beszél kínaiul. Állítólag tévés karrierje volt korábban, ez hihető is. A csoportban van 20 kb. ember, ezek közül alapból 15 vietnámi, thai, maláj, indonéz vagy koreai. Ezen kívül van 1 új-zélandi és 1 kanadai, akik viszont totál kínainak néznek ki. Szóval (persze nem azt akarom mondani, hogy mindenki ugyanúgy néz ki, mert ez egyáltalán nem igaz, ne értse félre senki) de kicsit olyan érzés, mintha csupa kínai járna kínait tanulni :) A tankönyv, amiből tanulunk, nekem 2 eredeti példányban is megvan otthon, de mivel könyveket nem tudtam hozni, kénytelen leszek itt venni magamnak egy harmadikat is belőle :)

Még hétfőn voltam sétálni a belvárosban picit, erről feltöltöttem képeket.

From Singapore - belvaros

3 comments:

Nagyapó said...

Helló, Bendzsi, nagyon érdekes az újabb beszámolód: lám, a világ minden részén nagy a bürokrácia. Itt most be vagyunk zárva az ifjúsági otthonba, mert a BKV-sok sztrájkolnak, és hát az "ifjak" /pl. én is/ nem tudnak hosszan gyalogolni. Puszi: Napó

Nagyapó said...

Már megtanultam kezelni, kinyitni a képeket: szuper a belvárosról készített képsor, azt a képet pedig elmentettem a dokumentek közé, ahol a két társaddal állsz. Napó

János said...

Azt hiszem, ezt a palzat ismerem. De azért nem vagyok biztos benne.

A kínai nyelvet tanulók: nagyon jó történet...