Karácsonyi hazaút

Az utolsó Szingapúrban töltött hetemen 2010-ben még mindig folytattuk a lakáskeresést, ami már mindenkinek az idegeire ment. A legtöbb helyet a francia srác kínai barátnője vétózta meg, akinek az igényei nagyjából úgy foglalhatóak össze, hogy legyen gyönyörű nagy lakás jó drága helyen, de a piaci ár tizedéért, hát ilyet nehéz találni. Aztán végül sikerült találnunk egy olyan helyet, amibe mindenki beleegyezett (nem volt egyszerű), és az elég jó lesz. Nagy, 160 nm-es, 4 hálószobás, 3 fürdőszobás lakás, medencés házban. Ez most a belvároshoz közelebb lesz, az egyetemtől viszont időben nem lesz sokkal messzebb, mert jó a közlekedés. Még majd írok további infót egy későbbi postban, ha beköltöztünk :)

A lakáskeresés egészen december 17-éig péntekig eltartott, amikor is a konzulensemmel kellett konzultálnom arról, hogy hogyan haladtam. Szerencsére nem tűnt elégedetlennek, ezért ezzel nyugodtan zártam az első NUS-es évemet.

Aztán a hétvégén nekikezdtem a karácsonyi bevásárlásnak. Ez a december 18-a nálam abszolút rekord idő, soha nem szoktam ilyen korán vásárolni. Voltam a China Townban kínai cuccokat venni, Little Indiában indiai cuccokat venni és az Orchard Road-on plázázni. Így fagyoskodtam:

A plázákban elég durva tömeg volt, olyan szinten, hogy lépni nem lehetett. Ahhoz képest, hogy "elvileg" nem is ünneplik a karácsonyt, ez nem semmi:

A Vivo City pláza tetején van egy nagy tetőkert. Ott többek közt volt egy kb. 30 méteres karácsonyfa (nem igazi), meg "Christmas Joy" felirat hópelyhekkel díszítve. Remélem a következő videóról átjön a karácsonyi hangulat :)

 

Külön kellemes meglepetésként ért, hogy már olyan előrehaladott stádiumban van az új metrószakasz, hogy kész vannak az állomásbejáratok, ezek a részek eddig még el voltak kerítve:

Ahhoz képest, hogy 2011 végére igérték az átadást, úgy haladnak, hogy szerintem itt már áprilisban vígan metrózgatni fogunk (ez a szakasz fontos lesz nekünk, mert éppen az egyetemet érinti).

Miután mindenkinek megvettem az ajándékokat, összepakoltam és vasárnap este elindultam hosszú utamra hazafelé. Akkor még persze nem sejtettem, hogy 17 óra helyett 32 órát fogok utazni :)
4 óra késés és 13 óra repülés után Frankfurtban ez a látvány fogadott:

  

A hajnali gépet lekéstem a Lufthansa hibájából, a hó miatt viszont nem tudtam elmenni a következővel, hanem késő estig ott kellett ülnöm a reptéren.

 

Végül csak hazakeveredtem, és onnantól nagyon jól teltek a napok. Aztán 26-án megérkezett Claire is, és vele turistáskodtunk Budapesten. Ez olyan szempontból sem volt rossz nekem, hogy én is újra megnéztem ezeket a helyeket, ahova amúgy garantáltan nem mentem volna magamtól, pedig én se gyakran látom mostanában :) Feltöltöttem pár képet végig lehet kattintgatni:

Sajnos a sok hidegben járkálás és talán még inkább a szilveszteri buli betegséggel végződött:

De az utazásra már jobban lettem, ezért nem volt annyira kellemetlen. A visszaút is kalandos volt. Először is elrepültünk Kairóba, ahol tök jó cuccokat lehetett kapni a reptéren. Vettem egyiptomi sört, hűtő mágnest, pisztáciát, olivabogyót, két fajta egyiptomi teát meg ilyenek. Aztán repültünk 9 és fél órát Kuala Lumpurba. Ez a járat elég vicces volt. Én arra számítottam, hogy tele lesz maláj muzulmánokkal, de érdekes módon  nagyrészt nyugati fehér emberek utaztak. Meg is lepődtek többen, hogy nem szolgálnak fel alkoholt, bár a disznóhús hiánya miatt nem sírt senki :) Felszállás előtt bekapcsolt az összes monitor és egy mecsetet meg arab szöveget jelenített meg. Mindeközben iszonyatos hangerővel valami imát játszottak be a hangszórókon, gondolom a biztonságos repülés érdekében. Ezt le is videóztam, csak közben pont odajött egy stewardess és elkezdett nekem valamit dumálni:

Kuala Lumpurban a megszokott trópusi idő és szép pálmaültetvények fogadtak minket:

Annak ellenére, hogy ez még csak Malájzia, igazából nagyon jó élmény volt visszatérni Délkelet Ázsiába. Végre kedves emberekkel lehetett hatékonyan ügyeket intézni, és a már hiányolt hazai ízekből is be tudtunk vásárolni. Ezen kívül megkaptam az ötödik maláj pecsétet is az útlevelembe, ami 1 év alatt szerintem nem rossz teljesítmény :)

Ez a fura kinézetű Red Bull egyébként az ital eredeti thai változata (más néven Krating Daeng), amiből később lett az európai Red Bull márka. A Milo pedig olyan kakaó, mint a Nesquik csak valamiért itt ez a menő. Internetes fórumokon egyébként komoly viták folynak arról, hogy a Nesquik vagy a Milo a finomabb. A Tao Kae Noi meg ilyen ízesített szárított alga.

Az AirAsia fapados gép, amivel Szingapúrba repültünk nem a rendes reptérről, hanem egy belföldi / teherszállító terminálról indult, ahova át kellett taxiznunk, ami érdekes módon 20 km volt kb (pedig nem vágott át a taxis :)). Viszont út közben elmentünk a maláj Forma 1-es pálya mellett:

 

A szingapúri reptér a szokásos jó élményt nyújtotta, ez a "végre visszaértem a modern civilizációba" típusú érzés. Itt láthatóak a hajók fényei a repülőről:

Érkezés után megmondtam a Claire-nek, hogy most azonnal irány a kedvenc reptéri kávézóm és bedobunk valami igazi szingapúri kaját:

A képen látható Laksa és a fél Curry chicken noodle elfogyasztása után csak ennyit bírtam mondani: "Oh my god, I missed this...". Ja és mellesleg a 2 főétel, a nagy jegeskávé és a sima kávé összesen együtt 10 Szingapúri dollárba (= 1600 Ft) került, a reptéren!!! Az "exkluzív" Budapest Airporton ennyiből egy kávé és egy hideg szendvics szűkösen jönne ki, Nyugat-Európáról meg inkább ne is beszéljünk.

Aztán beültünk egy taxiba, ahol a következő párbeszédet folytattam a taxisofőrrel. Megfigyelhető a tipikus szingapúri angol ("can" sajátos használata, a kínaiból jövő "lah", mint megerősítés).

- South Buona Vista Road please.

- South Buona Vista, okay lah. Take ECP and AYE to Buona Vista, can?

- Let's take ECP and go towards West Coast on Telok Blangah and Pasir Panjang instead.

- Can, can, okay sir.

Hát erre nagyon büszke voltam, hogy már én irányítom a taxist, hogy melyik autópályán menjünk haza :) Ja és egyébként tényleg gyorsabb az az útvonal, amit én mondtam.