Nagyon jól telt ez a hétvége is. Dolgozik itt az egyetemen egy magyar biológus professzor, akinek van e-mail listája az összes egyetemen tanuló magyar diákról. Minden hónap utolsó péntekjén össze szokott gyűlni a társaság egy ebéd erejéig. Ennek megfelelően, most pénteken is volt ilyen ebéd, ami jól sikerült, annak ellenére, hogy nem voltunk túl sokan, és olyanok voltak ott, akiket már ismertem. Egyébként elvileg 15-20 magyar van kb. az egyetemen. Ezek közül sokan PhD-znek, de minden évben van BME-s és BCE-s cserediák is.
Utána délután az egyetemen volt kínai órám, ahol dolgozatot írtunk :) Este pedig futni mentünk a Kent Ridge Parkba, ami egyből a házunk mellett van. Gyönyörű hely, van egy rész, ahol rálátni a kikötőre, és futottunk egy olyan úton is, ami egy hosszú, megemelt fahíd-rendszer a fák közt! Ezeket majd valamikor nappal lefényképezem. A kimerítő futás után pedig beugrottunk a medencébe hűsölni :)
Szombaton kimentem a West Coast Market piacra, ami tőlünk 15 perc busszal. Ez egy szó szerint "kínai piac", ahol minden megvan, ami egy hétvégi bevásárláshoz kell. Annyi kajáld van, amennyit még életemben nem láttam egyszerre, mondjuk 120 különböző hely legalább van, szóval van miből válogatni. Ezen kívül a piac részen hús, hal, zöldség, gyümölcs kapható. Vettem is narancsot, papayát és dragon fruitot. A dragon fruit (sárkány gyümölcs) két féle színben létezik, az egyiknek vöröses-lilás, a másiknak fehér húsa van. Az íze olyan, mint a kiwi, és a kis fekete magok is ahhoz hasonlítanai, csak kevésbé savanyú, inkább édeskés.
A piacon ezen kívül több fodrász, masszázsszalon, elektronikai bolt, drogéria, bútorbolt, és még posta is van. Ezen kívül kis magánorvosi rendelők is vannak, ahova csak be lehet sétálni, ha szükség van rá. Véletlenszerűen kiválasztottam egy fodrásszalont, és beültem hajvágásra :) Szerencsére a fodrász megértette, hogy milyen hajat szeretnék, és végül 12$-ba került, ami kevesebb, mint amennyit otthon szoktam fizetni.
Szombat este egyetemi szervezésű welcome party volt az új graduate studenteknek (masters és PhD) a Sentosa szigeten A szigetről most hosszabban nem írok, majd inkább valamikor külön. Több különböző módón is el lehet jutni a szigetre. Mi egy bevásárlóközpont 3. emeletéről induló (!) monorail vonattal mentünk, ami 3$-ért átvisz a szigetre.
A buli a Sentosa Wave House nevű szórakozóhelyen volt, aminek a fő attrakcióa, hogy a külső részen van két szörf-medence, amikben hullámgépek nyomatják folyamatosan a vizet, és lehet szörfözni.
Vasárnap az East Coast Parkba mentünk barbecue-zni a Statisztika Tanszékkel. Jó kérdés, hogy mi közöm a Statisztika Tanszékhez, a válasz az, hogy közvetlenül semmi. Viszont Dani konzulensének ott is vannak diákjai, és valamilyen úton módon meghívtak minket is. Ez igazán kedves tőlük :) Ez a park is fantasztikus, a dél-keleti tengerparton van.
Lehet biciklit, és nagy örömömre, görkorit is bérelni. 7$-ért két órára kaptam görkorit, és körbejártam a többiekkel a park nagy részét. Utána pedig hatalmasat kajáltunk a barbecuenál. Annyi kaját hozott a tanszék, hogy már mindenki degeszre ette magát, és még akkor is több kiló bontatlan hús volt. Oda-vissza bérelt busz vitt az egyetemtől, szóval minden nagyon jól ki volt találva. Végül fejenként 10$-t fizettünk az egészért. Mikor hazaértünk éjjel, még söröztünk egyet a medencében :)
4 comments:
Helló, Bendzsu!
Hát ez az egész blogbejegyzés megint abszolút érdekes és szuper minden szempontból. Párt tömör megjegyzés:
Nagyon jól telt ez a hétvége is.
Sőt!
Egyébként elvileg 15-20 magyar van kb. az egyetemen. Ezek közül sokan PhD-znek, de minden évben van BME-s és BCE-s cserediák is.
Milyen jó dolog ez ettől a proftól! És egész nagy a magyar community!
Utána délután az egyetemen volt kínai órám, ahol dolgozatot írtunk :)
Hát ez az: a tanulás mindenütt tanulás... Hogy valami bölcset is mondjak...
Este pedig futni mentünk a Kent Ridge Parkba,
Abszolút nem ismerem, de a térképről tudom. Majd megnézem, hogy Google-emberkével is körül tudom-e járni.
A kimerítő futás után pedig beugrottunk a medencébe hűsölni :)
Jaj, de nehéz a sokat futók élete...!
Szombaton kimentem a West Coast Market piacra, Annyi kajáldA van, amennyit még életemben nem láttam egyszerre, mondjuk 120 különböző hely legalább van, szóval van miből válogatni.
Hú, hát ez hihetetlen! Nekünk Mainland Chinaban az volt az érzésünk, hogy mindenki mindenütt folyamatosan csak eszik, másra nem is igen jut szinte idő. Bár a csuda tudja: ahhoz képest azért elég jól elműködik 5,000 éve.
A dragon fruit (sárkány gyümölcs) két féle színben létezik, az egyiknek vöröses-lilás,
Ilyet én nem láttam, ez nekem új.
Szerencsére a fodrász megértette, hogy milyen hajat szeretnék,
Na még szerencse, tényleg!
és végül 12$-ba került, ami kevesebb, mint amennyit otthon szoktam fizetni.
Hát ez az...! Megint és megint.
Szombat este egyetemi szervezésű welcome party volt az új graduate studenteknek (masters és PhD).
Tök jó!
Mi egy bevásárlóközpont 3. emeletéről induló (!) monorail vonattal mentünk,
A libegő is valami 12. emeletről megy át vagy hogy, egy hatalmas irodaházból. Azért ezek szinte megszokhatatlanul érdekes dolgok!!
ami 3$-ért átvisz a szigetre.
Ja...
két szörf-medence, amikben hullámgépek nyomatják folyamatosan a vizet, és lehet szörfözni.
Irtó jó a youtube film erről! Én még nem láttam ilyet, de a még nálam is fiatalabbak nyilván jól tudták, hogy létezik ilyen a világon. Szenzációsan jó ötlet! Nincs cápaveszély!
Vasárnap az East Coast Parkba mentünk barbecue-zni a Statisztika Tanszékkel.
Tök jó!
Lehet biciklit, és nagy örömömre, görkorit is bérelni. 7$-ért két órára kaptam görkorit, és körbejártam a többiekkel a park nagy részét.
Na, akkor ez egy kis Amerika-nosztalgia is volt.
Utána pedig hatalmasat kajáltunk a barbecuenál. Annyi kaját hozott a tanszék, hogy már mindenki degeszre ette magát, és még akkor is több kiló bontatlan hús volt. Oda-vissza bérelt busz vitt az egyetemtől, szóval minden nagyon jól ki volt találva.
Mint láthatod, az egész ország elég jól ki van minden részletőben találva. Persze hibák és nehézségek és bosszantó dolgok mindenütt vannak! Csak van, ahol kevesebb ilyen van, meg ahol több a jól működő dolog.
Mikor hazaértünk éjjel, még söröztünk egyet a medencében :)
Na hogy oda ne szaladjunk rögtön mi is fürdeni egyet...!!
Na végre egy újabb blog, Bendzsi! Fantasztikusan érdekes minden, amit írsz. És a képek is. Puszi: Napó
Ez a hullámlovaglás, ez szédületes! Te is ott vagy a képeken? Olyan gyors, hogy nem ismertelek fel. Amik a blogon vannak, azok közül sok kép ugye még nincs a galériában? Bnedzsi, én abszolúte élvezem az egészet. Mintha ott lennék....Napó
Nem, a filmeken Beni nincs rajta, azoka youtube-ról leszedett anyagok, mutatandó, hogy ez az, ahol Beni is volt, vagy hogy az is ugyanilyen.
Post a Comment