Thursday, February 11, 2010

NGSS

Már régóta akartam írni arról, hogy pontosan mi is ez az egyetemi program, amire felvettek, mert azt hiszem, szóban mindenkinek csak részinformációkat tudtam erről elmondani. Itt most semmi tartalmi dolgot nem írok, pedig tudnék azt is bőven, csak az egész technikai kereteit írom le.

NGS
Bár van az egyetemen külön informatika kar (School of Computing) és villamosmérnöki kar (Electrical and Computer Engineering), én nem ezeken vagyok. Az a kar, amire felvettek ugyanis NUS Graduate School for Integrative Sciences and Engineering (NGS) névre hallgat. Az NGS tehát önálló kar, és kizárólag PhD hallgatók vannak rajta. Az egésznek az a lényege, hogy ide felvesznek informatikusokat, villamosmérnököket, gépészmérnököket, fizikusokat, orvosokat, biológusokat, kémikusokat, stb. és olyan tanulmányi és kutatási programot ajánlanak nekik, amik interdiszciplinárisak. Egy évben nagyjából 40 embert vesznek fel, általában 300 körüli jelentkezőből.

Tantárgyak
A program egyik különlegessége, hogy mivel BSc diplomával is lehet rá jelentkezni, ezért a kutatás mellett MSc szintű tantárgyakat is el kell végezni. Gyakorlatilag tehát ebben a 4 évben egy MSc diploma is benne van. Ha jobban belegondolunk, az MSc annyiból áll, hogy el kell végezni x kreditet, majd kutatni kell és írni belőle egy diplomamunkát. Hát itt is ugyanúgy el kell végezni az x kreditet, ráadásul ugyanazokból a graduate szintű tárgyakból, mint az MSc-sek, csak éppen külön MSc diplomát nem kap az ember.
A program másik különlegessége, hogy mivel támogatja az interdiszciplinaritást, ezért amennyiben az egy konzisztens tanulmányi és kutatási tervvel indokolható, bármelyik karról fel lehet venni tárgyakat. Tehát az én tárgyfelvételi rendszeremben a School of Computing, Faculty of Engineering, Faculty of Medicine, Faculty of Science és még az Arts and Social Sciences is egyenrangú karként jelenik meg, bárhonnan lehet graduate szintű tárgyat felvenni - amennyiben az a kutatási témámat valamilyen oldalról támogatja.
Összesen egyébként 32 kreditet kell elvégezni, és egy tárgy 4 kredit. Ezek a tárgyak viszont mind olyanok, amikkel nagyon sok munka van, ezért maximum 2-3 végezhető el egy félévben.

Kutatás
A kutatási témák is különleges módon vannak meghatározva. Ahhoz ugyanis, hogy egy témavezető a témáját meghirdethesse az NGS-en, kérvényt kell beadnia, amit a kar vezetősége elfogad - amennyiben a téma a kar profiljának megfelelő. Általában ezek közt a nagyobb nevű témavezetők vannak, és általában olyanok, akiknek sok szakmai kapcsolata van más tudományok képviselőivel. Azért így is nagy a választék, a sok jó lehetőség közt alig lehet kiigazodni :) Viszont nyilván, ezek a témák egy-egy karon, egy-egy laborban vannak, aminek a munkájába bekapcsolódik az NGS-es diák. Tehát a témaválasztás után azért mégis tartozik az ember egy rendes "nagy" karhoz és kutatócsoporthoz -  nekem ez 99%, hogy a School of Computing lesz, a labor még kérdéses, de ez egy külön történet.
Az egyik legszimpatikusabb dolog, hogy az NGS diákoknak nem kell előre megmondaniuk, hogy pontosan melyik témavezetőnél és milyen témán szeretnének dolgozni. Ez valószínűleg azért van így, mert ha előre kellene dönteni, akkor a legtöbben "biztosra" mennének, azaz kiválasztanának valami olyan témát, amivel már sokat foglalkoztak, és nagyon erősen a saját szakterületükhöz tartozik. Ezzel szemben, itt kifejezetten támogatják azt, hogy az első félévet azzal töltse az ember, hogy laborokat látogasson, beszélgessen témavezetőkkel és más diákokkal, és a végén olyan kutatási témát válasszon, amivel szívesen foglalkozik pár évig, és mégis, valamilyen módon szakmai kihívás számára - azaz lehetőleg olyan más tudományágat is használjon a kutatásában, amivel korábban nem foglalkozott.

Ösztöndíj
Az NGS karra kétféle ösztöndíjjal lehet bekerülni. Az egyik csak szingapúriaknak van, a másik pedig bárkinek elérhető. Ez utóbbinak a neve NGSS, és ez az, amit én is kapok. Az ösztöndíj 4 évre szól. Ha valaki ennél gyorsabban ledoktorál (ilyenre van példa), akkor addig tart, de ha 5 év kell a befejezéshez, akkor meg lehet hosszabbítani az ösztöndíjat (ezt azért már nem szokás túllépni...).
Miből áll:
- Havi ösztöndíj megélhetésre (igazából ennek a feléből is vígan meg lehetne élni)
- Teljes tandíjmentesség
- Minden létező egyetemi költség átvállalása (ebben benne van pl. egészségbiztosítás is)
- 3000$ számítógép támogatás (ebből lesz új laptopom)
- 500$ könyvtámogatás évente (ebből lesznek szakkönyveim)
- Ezen kívül 16000$ (mínusz az a pénz, amit számítógépre és könyvre költ az ember) konferenciautazásokra

Feltételek
Az ösztöndíjjal kapcsolatban tanulmányi követelmények is vannak. Minden félévben B+ vagy annál jobb átlagot kell teljesíteni, ami azt jelenti, hogy (mivel itt relatív és nem abszolút osztályzás van) a felső 10-15%-ban kell lenni minden tantárgyból. Tehát figyelni kell arra, hogy az ember minden felvett tantárgyat nagyon rendesen csináljon.
Ezen kívül oktatásban is részt kell venni, de ennek is jól meghatározott keretei vannak, összesen az évek alatt 40 órát kell tanítani - de ennek egy része pl. fiatalabb, diplomamunkát író diákok konzultálásával is kiváltható.
Persze a fő követelmény az, hogy dolgozzon az ember :) Ez nagyon intézettől, témától és témavezetőtől függ, hogy pontosan mennyit jelent. Minden esetre, ha valakinek nagyon keménykedik is a konzulense, legrosszabb esetben is, évente 21 munkanap hivatalosan kivehető fizetett szabadságként. Ilyen szempontból egyébként a School of Computing a legjobb, ahol az a filozófia, hogy nem nagyon érdekli a témavezetőt, hogy hol pötyög az ember a gépén, csak pötyögjön valahol - ezért itt nincsen olyan követelmény, hogy hajnaltól napestig a laborban kell tespedni.

2 comments:

Nagyapó said...

Nekem persze nagyon nehéz ez a szöveg és ez a konstrukció, de biztos vagyok benne, hogy jól fogod teljesíteni. Ami viszont meghökkentett, az a 4 év! Én úgy tudtam, hogy 3 évről van szó; Úristen, 4 évig nem leszel itthon?? Viszont: elképesztően magasak a dollárösszegek; ennek persze örülök! Puszi:Napó

Péter said...

Aha,

már kezdtem azt hinni, hogy csak nyaralásra mentél...mely programokról persze rendkívül élvezetes olvasni (a továbbiakban is)
de azért majd valahogyan interdiszciplinárisan és persze nagyon fokozatosan abba is megpróbálhatsz beavatni bennünket ami a tanulás/melo közben, környékén történni fog
Üdv