Előre is elnézést kérek a kedves olvasóktól, de ha minden programomról hosszú, egybefüggő szöveget akarnék írni, akkor több időm menne el, mint magukkal a programokkal. Ezért az lesz, hogy most csak a fotók alá írok bővebb információt.
Singapore Airshow
A szingapúri hadsereg idei bemutatója múlt héten volt. Hétfőtől péntekig "meghívásos" alapú haditechnikai vásár volt, hétvégén pedig a publikum számára is nyitott volt a terep, meg lehetett nézni repülőket, helikoptereket, meg légibemutató is volt. Én nagy dologra számítottam, de sajnos csalódnom kellett, összességében azt gondolom, hogy bár érdekes volt, nem érte meg a pénzt és a sok utazást az esemény. Egy embernek $20 volt a belépő, és mivel a bázis a város keleti részén a reptér mellett van, mi meg a nyugati részen lakunk, ezért másfél órát kellett utazni, három átszállással. Hazafelé lusták voltunk, ezért taxiztunk :)
Na szóval jó, jó ez a szingapúri légierő, de azért az USA-ban csettintésre tízszer ekkora légibemutatót tudnak csinálni bármelyik kisvárosban.
Pulau Ubin
Pulau Ubin egy kis sziget, Szingapúr és Malájzia közt, Szingapúr északkeleti részéhez közel. Előnye, hogy Szingapúrhoz tartozik, ezért nem kell útlevéllel meg egyebekkel bajlódni. Motorcsónakkal 2.50$-ért átviszik az embert a szigetre, ahol pedig a legtöbb ember biciklit bérel, azzal lehet legjobban körbejárni a szigetet. A szigeten gyönyörű a növényzet, vannak olyan növényfajták, amik Szingapúrban csak itt nőnek.A biciklizés amúgy poén volt, én a barátnőmmel tandemmel mentem, de erről hihetetlen módon, egyetlen kép sincsen.

Haw Par Villa
Ez egy elég érdekes hely. A világhírű tigris balzsam (Tiger Balm) feltalálója kínai származású, és Burmában élt a családjával, amikor elkezdte árúsítani a balzsamot. Két fiát bízta meg azzal, hogy folytassák a családi vállalkozáts és terjesszék a terméket. A két fiú Szingapúrban telepedett le, és innen irányították az üzletet. Egyébként a mai napig is itt, Szingapúrban gyártják a Tiger Balmot. Az idősebbik fivér építette a Haw Par Villát, ami nevével ellentétben nem villa, hanem szoborpark, ami a kínai taoista legendákat és hiedelmeket mutatja be. Szóval sokszáz festett szobor látható elég szép környezetben. Az egyetemen megismerkedtem néhány kínaival, és ők hívtak, hogy menjek velük, így többen együtt mentünk.
Phor Kark See Monastery
Ez egy buddhista templom-komplexum Szingapúrban. Azért azt hozzá kell tenni, hogy Szingapúrt 1819-ben alapították, tehát nyilvánvalóan nem túl régiek az épületek. Ennek megfelelően nem lehet egy lapon említeni mondjuk azokkal a templomokkal, amiket Japánban látni. De azért szép hely, tele érdekes dolgokkal, és kifejezetten élvezetes volt végigjárni.
Walking Tour 2 - Orchard Road
Még régebben írtam egy bejegyzést arról a sétálós szingapúri útikönyvemről, hát most egy másik sétát is sikerült végigcsinálni. Az Orchard Road Szingapúr legnagyobb bevásárlóutcája, kilómétereken keresztül hatalmas bevásárlóközpontok és éttermek vannak, és az egész rendszer a föld alatt össze van kötve, át lehet járni az épületek közt anélkül, hogy a felszínre menne az ember. Olyan feeling, mint az Avatarban, ahol a fák a föld alatt össze vannak kötve és kommunikálnak egymással :) Most bővebben nem írok, de íme a képek:

2 comments:
hol vannak az ujabb bejegyzesek?? en, mint blogger mar hianyolom a napi adagomat :))))
Én viszont élvezettel olvasom a rengeteg érdekességet!!!
Post a Comment