Itt most hajnali 2 van, és 4 óra múlva indul a gépem Tokyoba. Úgy döntöttem, hogy inkább nem fekszem le aludni, mert már nem sokára mennem is kell a reptérre. Egyébként érdekes információ, hogy az első havi ösztöndíjamból lakbér, közüzemi számla, mobil számla, 1 hónapnyi evés-ivás, közlekedés és pénzköltés, valamint egy drágára sikerült barbecue party után annyi pénz maradt, hogy a komplett oda-vissza repülőjegy Tokyoba kijön belőle, és még maradt párszáz dollár a számlámon, ennek most nagyon örülök :)
Múlt vasárnap elmentünk egy nagyobb vásárlásra Danival. Már amióta beköltöztünk, akartunk venni valamilyen dekorációkat a lakás különböző részeire. Eddig az volt a probléma, hogy nem találtunk megfelelő ár/érték arányú dolgokat. Tehát pl. a VivoCity-ben (ez a tőlünk 15 percre lévő nagy pláza) gyönyörű kínai festményeket árulnak, csak éppen 5-6000 $ egy darab.Viszont most felfedeztünk a Chinatownban egy-két olyan boltot, ahol fillérekért lehet tök jó kínai festményeket kapni. Vettünk is rögtön ötöt, és persze annak rendje-módja szerint alkudtunk - a tigrist pl. 30$-ért árulták, és 18$-ért vittem el. Mikor hazaértünk, éppen ott volt a francia srác és a kínai barátnője, aki kínai lévén, meg tudja mondani, hogy hova szabad és hova nem szabad a különböző fajta képeket felrakni. Ez nagyjából úgy nézett ki, hogy én mentem körbe a képpel a nappaliban, és mutattam, hogy hova akarnám felrakni, ő meg mondta, hogy nem azt nem lehet, mert pl. "ajtóra sosem akasztunk képet" vagy "a bejárati ajtó mellé nem lehet képet tenni" vagy "az ebédlőasztal fölé nem szerencsés xyz-t tartalmazó képet akasztani". Szóval nem volt egyszerű, de végül a feng-shui szerint is elfogadható helyet sikerült találni az összes képnek. Szerintem az ágyam melletti tigris nagyon jól mutat, és azért is találó, mert most az arany tigris éve van, és a kínai horoszkóp szerint én is a tigris évében születtem (minden kedves 1986-ban született olvasóval együtt). Vettünk még egyéb kiegészítőket is a lakásba, egy olyan hatalmas japán boltban, ahol minden 2$-ba kerül - de tényleg minden, nem mint az úgynevezett "100 Ft-os" boltban. A bolt maga és a tartalma egyébként zseniális, a "mindennapi" japán termékek teljesen utánozhatatlanok minőségben és kreativitásban, kár hogy a nyugati világba elektronikai cikkeken és autókon kívül ebből semmi nem jut el. Szerencsére Szingapúr viszont tömve van japán cuccokkal, de erről majd talán később bővebben is írok.
Hétfőn kimentem a reptérre Claire elé, aki Taiwanon volt a hétvégén. A szingapúri reptér ismét fantasztikus élmény volt - halk háttérzene szól, minden csillogóan tiszta, minden szépen működik, mindenki nyugodt. Mi a délnyugati partnál lakunk, a reptér meg a város északkeleti részénél van, tehát elég messze. A metróig elbuszoztam 69 centért (95 Ft), majd átszálltam a metróra. Ilyenkor az utazáshoz használt feltölthető mágneskártya eltárolja az utazási adatokat, és amikor bemegy az ember, a rendszer tudja, hogy átszállásról van szó, nem pedig újonnan megkezdett utazásról. A kb. 15 megálló metróért a reptérig így 1.27 dollárt (176 Ft) fizettem. Hát, lehet ilyen hatékonysággal, ilyen árszínvonalon is üzemeltetni városi közlekedést.
Tegnap egy medencés barbecue partyt szerveztünk a házunkban, az én múlt heti szülinapom, és a francia srác tegnapi szülinapja alkalmából. Elég gondosan előkészítettünk mindent, vettünk nagy mennyiségű ételt-italt, és szerencsére sokan el is jöttek. Érdekesség, hogy muzulmán is volt a társaságban, amire szintén előre készültünk, így volt külön sertéshúsos és sertéshús mentes barbecue rács meg egyéb eszközök. Szintén érdekesség, hogy összesen 5 olyan pár volt jelen, ahol a fiú európai, a lány pedig ázsiai, eze
... ezen a ponton az immar 10 eves laptopom kiirta, hogy 'out of memory', ezert kikapcsoltam. Kozben befejeztem a pakolast es eltaxiztam a repterre. A bejegyzest az iphone-rol folytattam, meg a taxiban is irogattam a dolgokat. Kozben persze mentegettem is. Viszont amikor azt mondtam, hogy Publish, akkor az egesz ugy ahogy van elveszett, pedig szerintem nagyon erdekes dolgokat irtam... Most csak az a resz maradt meg, amit a laptopomrol kezdtem el irni. Sajnos nem tudok segiteni a helyzeten, ez most egyelore ilyen felbehagyott bejegyzes marad :( Majd kesobb lehet, hogy megprobalom reprodukalni a dolgokat... Na, de most irany Japan!
UPDATE:
Ido kozben megerkeztem Tokyoba. Fantasztikus a hely ismet, es itt tiszta tavasz van. Szingapur utan olyan erzes, mintha az egesz orszagra rakapcsoltak volna a legkondit. Mar csomot beszeltem japanul, es oromomre mindent siman el tudtam intezni, egesz bonyolult kerdeseket is megtargyaltam egy mobilboltban az eladokkal arrol, hogy miert nem mukodik a szingapuri mobilom itt... Nagy erdekesseg, hogy az a 4-5 ember, akikhez odamentem kulonbozo ugyekben kerdezni egyaltalan nem lepodott meg azon, hogy japanul beszelek, teljesen termeszetesen szepen valaszoltak. Ez 5 de foleg 15 evvel ezelott teljesen elkepzelhetetlen lett volna, akkor en ugy emlekszem, hogy minden alkalommal teljesesen ledobbent minden japan, ha egy kulfoldi megszolalt japanul. Most itt vagyok a japan baratainknal, keszul a sushi vacsorara.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
2 comments:
Köszönöm :D
I didn't expect you came to the airport on Monday, it was very nice of you!
Enjoy the weather and time in Japan, Ben!
Hey Claire, what a nice surprise to hear from you on my blog! Do you understand any of it though?:) Greetings from Yokohama!
Post a Comment