Szingapúr ismét

Hétfő éjjel, pontosabban kedden hajnali egykor érkeztem vissza Szingapúrba. A repülés Tokyoból kellemes 8 óra volt. A Delta légitársasággal, részben a végtelenül szembetűnő költségcsökkentési stratégiái miatt, mérsékelten voltam elégedett. A Deltánál most már csak a legalapabb üdítőitalok vannak ingyen, azok közül is az olcsóbb fajtákat tartják. A sör és minden egyéb alkohol 5-8 USD körüli áron mozog, tehát inkább nem kér belőle az ember. Egyébként a kiszolgálás abból állt, hogy felszállás után fél órával egyszer felszolgáltak italt, majd később, a kaja mellé még adtak egyet. Nekem soha nem voltak problémaim a repülőgépes kajákkal, mindig elégedett voltam, de amit adtak, az gyakorlailag emberi fogysztásra még éppen csak alkalmas minőségű volt. (Persze lehet, hogy csak a szingapúri és a japán kaják után tűnt így...) Amúgy meg parasztság, hogy egy ázsiai repülőúton nem tartanak zöld teát. Én alapból azt rendeltem volna, és hallottam másoktól is, hogy kérik - de nincsen. Ja és nem is voltak kedvesek az utaskísérők, szinte érezni lehetett rajtuk, hogy milyen alapvető problémákkal küzd az egész cég. Mindemellett én még mindig abba a vásárlói csoportba tartozom, akinek fontosabb, hogy olcsóbb legyen maga a jegy, mint hogy bármilyen szolgáltatást kapjon az úton, szóval ezen a ponton inkább befogom a számat :) Amúgy viszont az A330-300 nagyon tetszett, szerintem kifejezetten kellemes gép.

A repterekről: eddig meg voltam győződve, hogy a Changi a létező legjobb reptér kell, hogy legyen, de nekem személy szerint a Narita most még impresszívebb volt.
A megérkezéskor ez a felirat fogadott Szingapúrban... hát nem rosszak ezek az árak.


Összeszedtem a csomagomat és kisétáltam, majd fogtam egy taxit. Szingapúr autós közlekedésében az egyik zseniális megoldás, hogy vannak városon belüli autópályák. Ezek vagy oszlopokra építve a magasban mennek, vagy a többi, alsóbb rendű út van alatta-felette elvezetve - lényeg, hogy kereszteződések és lámpák nélkül, felhajtó és lehajtósávokkal van megoldva az egész. Itt elvileg van valami ésszerű sebességhatár, de a taxisok simán 120-szal végigmennek, ha nincsen nagy forgalom. Ez elég hatékony, mivel a reptértől majdnem egészen a házunkig végig lehet jönni a sziget déli partja mentén végigmenő autópályán. A városon belüli autópályák használata nem ingyenes, de nagyon okos rendszerrel van megoldva a fizetés. Az alternatív fiszetőeszközökről még nem írtam bővebben - majd fogok - de létezik egy cash card nevű kártyatípus, amire kisebb pénzösszegeket fel lehet tölteni. Minden szingapúri autóban van egy leolvasó készülék, ami az elülső szélvédő alatt van rögzítve, ebbe van bedugva a feltöltött cash card. Innentől kezdve, ha felhajt az ember az autópályára, elkezdi a gép levonni a pénzt, és szépen vonja le a megfelelő összegeket, amíg le nem hajt az ember. A taxiban pedig magán a taxiórán egy külön kijelző mutatja, hogy mennyit számoltak fel eddig autópályadíjra, így az utas is tudja, hogy mi a helyzet.

Klíma szempontjából Szingapúrba visszatérni olyan volt, mintha fogták volna a szigetet, belemártották volna egy medencébe, majd betolták volna egy gőzszaunába. Na jó, ez most rosszul hangzik, valójában azért NAGYON kellemes volt késő éjjel 27 fokra hazaérkeznii.

Következő reggel már mentem is az egyetemre, ismét a rövidgatya-póló-napszemüveg kombinációban, amit nagyon jó érzés volt a hosszúgatya-pulóver-kabát után. A pólót, ahogy a feliratról is látszik, Japánban vettem. Dragonball rajongók értékelni fogják, hogy a felirat japánul azt jelenti, hogy "Rádlövök egy Kamehameha varázslatot".



Itt tovább kattintva az egyetem egy részéről is lehet látni képeket, mivel következő nap az egyetemre menet lefényképeztem néhány épületet. Ez csak egy mikronnyi része az egyetemnek, tényleg csak 2-3 épület. Olyan épületek, mint a Business School vadonat új üvegpalotája, vagy a volt diákoknak épült, 2009-ben átadtott Alumni House talán ad némi képet arról, hogy milyen énzkeretből gazdálkodik az intézmény. És itt nincsen sírás-rívás, hogy áll az építkezés, mert az alvállalkozó alvállalkozója csődbe ment - egyszerűen úgy épülnek fel ezek az egyetemi épületek, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Majd még fényképezek sokmindent az egyetemen, ez csak az első adag.

A hét szakmai szempontból nagy előrelépés volt: ismét leültem beszélgetni a konzulensemmel, és lefixáltuk a kutatási témámat. A pontos cím a következő: 'Probabilistic modeling of cell signaling pathway dynamics', amit most nem kezdek el magyarázni, de akit érdekel, annak az alábbi linkek adhatnak a biológiai részéről ízelítőt:
http://en.wikipedia.org/wiki/Computational_systems_biology
http://en.wikipedia.org/wiki/Signaling_pathway
A matematikai háttere pedig kicsit ködösen fogalmazva: zajosan mérhető paraméterű differenciálegyenlet-rendszerek diszkrét valószínűségi modellekkel való leírása.
Most már nagyban olvasok is, és nem sokára lesz laborhelyem is, géppel, ahol akkor majd a tényleges implementációkat tudom csinálni.

Közben megrendeltem az egyetemi számítógépboltban egy 13" Mac Book Pro-t, ami nem olcsó, mert 2730 SGD, de az utolsó fillérig visszatéríti az ösztöndíjam. Azt mondták, hogy 14 napon belül megérkezik, tehát van esély rá, hogy már a héten megjön. Már nagyon kell az új gép, mert ezen a 9 éves laptopon kínszenvedés bármit is csinálni...

Szombaton elmentünk megnézni Claire-rel a National Museum of Singapore-t. A kiírás szerint a felnőtt jegy 15$, a diák jegy pedig 5$, de amint megmutattuk az NUS-es diákigazolványunkat, azonnal adták az ingyen kombinált jegyet az állandó és az időszakos kiállításra. Ezen már a múltkori múzeumban is kellemesen meglepődtem, hogy NUS-es diákoknak még a diákjegy árát sem kell kifizetniük :) Az időszakos kiállítás ókori Egyiptomról szólt, szép volt, jó volt. Ami viszont sokkal érdekesebb volt, az a Singapore History Gallery, ami Szingapúr történetét mutatja be nagyon élvezetes módon.



Sajnos nincsen sok kép a múzemumról, de néhányat azért fel tudtam rakni. Ha továbblépeget az ember, akkor lehet még látni képeket a Vivo City nevű plázáról, ami a házunkhoz közel van. A szökőkútnál játszanak a kis szingapúri gyerekek.

Éjjel pedig - amióta itt vagyok először - elmentem egy rendes, táncolós szórakozóhelyre. A hely a Vivo City mellett egy nagy épületben van. Valójában nem is egy helyről van szó, mivel az épületnek sok bejárata van, és mindenhol egy más kinézetű és zenei stílusú rész van. Egyszer kell csak jegyet venni (20$), és ezzel bármelyik helyre ki-be lehet menni. Nagyon király volt az egész, de most külön nem részletezem, hogy miért, minden esetre a többiekkel abban maradtunk, hogy 20$-nál többet is szívesen kifizetnénk egy ilyen szórakozóhelyért - persze a nagyon igényesen öltözött és nagyon jól kinéző ázsiai csajok elképesztő mennyiségű jelenlétét is meg kell említeni ehhez... Ami viszont elég nagy szívás, hogy az alkoholra kiszabott csillagászati adók miatt nagyon drágák az italok - egy 4 dl-es csapolt sörért 11.20$-t fizettem, ha ezt az árat felszorozzuk 5 dl-re, akkor az jön ki, hogy egy sör 1970 Ft :D Ezen csak nagyon röhögni, vagy nagyon sírni lehet, minden esetre ez van. Fényképezni bent nem lehetett, de azért az épületet kívülről lehet látni, illetve lefényképeztem, hogy Szingapúrban is hogyan hagyják ott a fiatalok az üres whiskey-s üveget és a cigicsikkeket a szórakozóhely melletti felüljáró lépcsőjén. Mondjuk riszpekt, hogy black labelt isznak ilyen alkohol-árszínvonal mellett :)