Az utóbbi időben sokat sétálgattunk a belvárosban, és bár már jól ismerem a helyet, mindig akad pár váratlan meglepetés. Meg sok olyan van, amiről még nem írtam a blogon, ezért most párat bepótolok.
Kezdjük a Fort Canning Parkkal. A park Szingapúr belvárosának egyik legbelsőbb részénél van, egy széles (de csak 60 méter magas:)) dombon. Pár évvel Szingapúr alapítása után felismerték, hogy ez a domb stratégiailag fontos helyen van, ezért katonai erődö építettek ide 1850 körül. Volt itt mindenféle: barakkok, fegyverraktár, kórház meg hasonlók. Ezeknek egy része a mai napig ott van, és most is működik a parkon belül egy katonai főiskola.
Az első sokkoló élmény a mozgólépcső volt, amit a szabad ég alá, a domboldalra építettek. Hát ilyet még nem láttam :) Ezzel lehet felmenni a parkba:
Egy kis modern művészet:
Amint felértünk a mozgólépcsőn, kimerültségemben le kellett feküdnöm az egyik padra:
Számomra az egyik legérdekesebb egy temető volt, ide temették Szingapúr legkorábbi éveiben fontosabb személyeket, akiknek egy jelentős része angol és érdekes módon német, orosz, amerikai emberek sírja is van.
Kaiserlich Deutscher General Konsul Hans Hermann Eschke jelentkezik:
Ez egy elég komoly helyi kínai lehetett, hogy akkoriban a sok európai közt ilyen sírkövet kapott:
Gestorben in Singapore:
És ezek itt végig emléktáblák:
A hajdani erőd egyik kapuja:
A park természetesen gyönyörűen rendben van tartva. Sok helyen táblák mutatják, hogy milyen látnivalók vannak, illetve a helyhez kapcsolódó különböző történelmi érdekességekről írnak.
Van a parkban egy víztározó is. Eddig az összes víztározó, amit Szingapúrban láttam, elég komoly katonai védelem alatt állt. Itt nem finomkodnak a figyelmeztető táblákkal, ahogy az alábbi illusztráción látszik:
A domb legmagasabb pontján van a time ball, amit már Hong Kongban egyszer fényképeztem. Ez arra szolgál, hogy a golyó felemelésével és leejtésével jelezni lehet a kikötőnél, a tengeren várakozó hajóknak, hogy mennyi az idő:
A park másik oldalán sétáltunk le, itt van egy Raffles' House nevezetű épület, amit Sir Stamford Raffles, Szingapúr alapítója építtetett magának, és egy ideig itt lakott. A háttérben látható ez a ház, előtte meg egy jópofa szökőkút:
Videókat is csináltam, két részben raktam fel.
Ezen a videón látható sok szép növény, a time ball melletti zászlórúd, amin régen használt hajózási jelzések vannak. Lelátni a Marina Bays Sands hotelre és a régi legfelsőbb bíróság épületére. Később látni egy esküvői fotózást. Van egy rész, ahol régészeti feltárások alapján azt sejtik, hogy a 13-14. században lehettek valamilyen építmények. Erről az időszakról nem sokat tudni, mivel bármi is volt itt, mire az angolok a 19. században megérkeztek már nem nagyon volt semmi látható nyoma.
Itt többek közt látható a Battla Box nevű épület, amit a második világháborúban is katonai irányító központként használtak a britek. Látható egy elfelé sétáló izmos kínai, aki valamilyen küzdősportot gyakorolt elég intenzíven a parkban, de amikor elővettem a telefonomat rögtön abbahagyta :) A videó vége felé látható a távolban egy bungee jumping-kapszula, amint éppen repül a Clarke Quay szórakozónegyedben.
A park másik oldalán lementünk és sétáltunk tovább. Itt van Szingapúr első és legnagyobb tűzoltósági központi épülete. Ez a mai napig tűzoltóságként is üzemel, de van mellette múzeum is:
Mellette található a szingapúri szabadkőművesek épülete, akik 1845-ben tartottak először gyűléseket és 1880-ban épült ez a központi épületük:
Egy kicsit arrébb egy nagyon érdekes templom van, az Armenian Church, ami 1835-ben épült.
Ilyen szobrok vannak végig a kertben:
A tábla szerint Szingapúr örmény közössége kicsit volt de gazdag. Konkrétan 12 örmény volt a templom építésekor Szingapúrban, viszont elképesztő módon ebből ketten a Raffles Hotel-t alapították, ami a mai napig az egyik legelőkelőbb hotel, egy harmadik pedig a Straits Times újság alapítója, ami jelenleg is az első számú napilap.
A közelben található a Chinese Chamber of Commerce épülete. Ez azért jópofa, mert egy 8 emeletes modern épületet teteje olyan, mint egy hagyományos kínai templomé, és a kapu is így van megcsinálva:
3 comments:
Janos
said...
Csak szépen sorban, mint egy szingapúri séta. Tehát:
1. Megjegyzem: a budapesti látványosságok egyik legfontosabbika az volt az 1950-es, 60-as években, hogy a Hűvösvölgyben a villamosmegállótól az úttörővasút végállomásáig egy kb. fele ekkora szabadtéri mozgólépcső ment fel. Ez az egyik legnagyobb érdekesség volt egy gyereknek Budapesten, nem is beszélve egy vidékről érkező elcsodálkozóról! Ilyen csoda ugyanis nem volt több errefelé, legfeljebb a Corvin áruház mozgólépcsője ment még élményszámba, de az zárt helyen volt.
2. The sculptor was very effective in designing the middle piece of the coloured statues.
3. A Gestorben ilyen síremlék, vagy mit jelent? Kellene tudnom... Soha nem láttam ezeket az emlékhelyeket, és nem is tudok róla.
4. Víztározó: na hát ha valami, ezeknek a védelme érthető. Én soha egyet sem láttam ezekből.
5. Időgömb: nagyon jó, soha nem tudtam, mi ezeknek a funkciója!
6. A videók érdekesek, csak kár, hogy némafilm lett belőlük.
7. A kínai küzdősport-emberből semmit nem észleltem.
8. Szabadkőművesek: soha nem hallottam róluk itt! Nem tudtam, hogy voltak!
9. Végre ismerősebb tájak: az örmény templomot és a kínai központot jól ismerem, de az örmények történetéről egyáltalán nem hallottam. Honnan tudod? Útikönyv? Nagyon érdekes!!
1. Érdekes, ezt nem tudtam. 2. Yes :) 3. A gestorben csak annyit jelent, hogy elhunyt. Csak azért érdekes, mert tele van a temető különböző nyugati katonai tisztek angol, német, stb. feliratú sírjaival, akik a 19. században Szingapúrban haltak meg. 6. Így is nagyon sok idő ezeket a videókat megcsinálni, letölteni, kikeresni, összerakni, feltölteni, beágyazni, blog szöveget írni hozzá. Ezen kívül a kommentáromat nem akarnám YouTube-ra feltölteni. 7. Pedig ott van. 9. De hiszen direkt beraktam a szöveg mellé óriás méretben a fotót a tábláról, ami ezeket leírja.
6. Így is nagyon sok idő ezeket a videókat megcsinálni, letölteni, kikeresni, összerakni, feltölteni, beágyazni, blog szöveget írni hozzá. Ezen kívül a kommentáromat nem akarnám YouTube-ra feltölteni.
Jó, jó, én nem mondtam, hogy dolgozz vele többet. Csak sajnáltam.
9. De hiszen direkt beraktam a szöveg mellé óriás méretben a fotót a tábláról, ami ezeket leírja.
3 comments:
Csak szépen sorban, mint egy szingapúri séta. Tehát:
1. Megjegyzem: a budapesti látványosságok egyik legfontosabbika az volt az 1950-es, 60-as években, hogy a Hűvösvölgyben a villamosmegállótól az úttörővasút végállomásáig egy kb. fele ekkora szabadtéri mozgólépcső ment fel. Ez az egyik legnagyobb érdekesség volt egy gyereknek Budapesten, nem is beszélve egy vidékről érkező elcsodálkozóról! Ilyen csoda ugyanis nem volt több errefelé, legfeljebb a Corvin áruház mozgólépcsője ment még élményszámba, de az zárt helyen volt.
2. The sculptor was very effective in designing the middle piece of the coloured statues.
3. A Gestorben ilyen síremlék, vagy mit jelent? Kellene tudnom...
Soha nem láttam ezeket az emlékhelyeket, és nem is tudok róla.
4. Víztározó: na hát ha valami, ezeknek a védelme érthető. Én soha egyet sem láttam ezekből.
5. Időgömb: nagyon jó, soha nem tudtam, mi ezeknek a funkciója!
6. A videók érdekesek, csak kár, hogy némafilm lett belőlük.
7. A kínai küzdősport-emberből semmit nem észleltem.
8. Szabadkőművesek: soha nem hallottam róluk itt! Nem tudtam, hogy voltak!
9. Végre ismerősebb tájak: az örmény templomot és a kínai központot jól ismerem, de az örmények történetéről egyáltalán nem hallottam. Honnan tudod? Útikönyv? Nagyon érdekes!!
1. Érdekes, ezt nem tudtam.
2. Yes :)
3. A gestorben csak annyit jelent, hogy elhunyt. Csak azért érdekes, mert tele van a temető különböző nyugati katonai tisztek angol, német, stb. feliratú sírjaival, akik a 19. században Szingapúrban haltak meg.
6. Így is nagyon sok idő ezeket a videókat megcsinálni, letölteni, kikeresni, összerakni, feltölteni, beágyazni, blog szöveget írni hozzá. Ezen kívül a kommentáromat nem akarnám YouTube-ra feltölteni.
7. Pedig ott van.
9. De hiszen direkt beraktam a szöveg mellé óriás méretben a fotót a tábláról, ami ezeket leírja.
6. Így is nagyon sok idő ezeket a videókat megcsinálni, letölteni, kikeresni, összerakni, feltölteni, beágyazni, blog szöveget írni hozzá. Ezen kívül a kommentáromat nem akarnám YouTube-ra feltölteni.
Jó, jó, én nem mondtam, hogy dolgozz vele többet. Csak sajnáltam.
9. De hiszen direkt beraktam a szöveg mellé óriás méretben a fotót a tábláról, ami ezeket leírja.
Na, akkor mindjárt megnézem - nem vettem észre.
Post a Comment